Nem fogják szigorúan ellenőrizni az iskolai hőmérsékletet a Fidesz frakcióvezetője szerint
De azt is hozzátette, hogy törekedni kell a spórolásra.
De azt is hozzátette, hogy törekedni kell a spórolásra.
Változtak az iskolai járványügyi szabályok, folytatódott a tanárok tiltakozása - a hét oktatási híreiből szemezgettünk.
Az egyes médiumokban kedden megjelent állításokkal szemben semmiféle döntés, "parancs", "utasítás" vagy új jogszabály nem született az iskolák fűtésével kapcsolatban - közölte a Belügyminisztérium.
Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.